Kherling Béla, Asbóth József, Körmöczy Zsuzsa, Gulyás István, Taróczy Balázs, Temesvári Andrea, Noszály Sándor, Sávolt Attila, Szávay Ágnes – ők valamennyien közös ismerőseink, hiszen a magyar teniszsport nagyköveteiként sokat tettek Magyarország sportjának akár a világ végére is történt jó hírének eljuttatásáért. Ők már korábban befejezték pályafutásukat, a jelenkorban elsősorban Babos Tímea, Fucsovics Márton és Balázs Attila neve erősíti a magyar hagyományokat.

Természetesen ahhoz, hogy a későbbiekben is mindig legyenek nemzetközi szinten is eredményes teniszezőink, komoly szakmai háttérre, szisztematikus utánpótlásnevelésre is szükség van. E szempontot szem előtt tartva kerestem meg a 10-18 évesek közötti évjáratokban az ország egyik,de a Vidék mindenképpen legeredményesebb szakosztályát, a Soproni VSE-t. Még konkrétabban Úr Csaba vezetőedzőt, aki ma három edzőkollégával dolgozik együtt, és aki hazai mércével mérve valóban a világ végéről, a Szabolcs-Szatmár megyei Fehérgyarmatról került ide 1994. január elsején.

– Kilenc évesen kezdtem e ismerkedni a tenisszel, miután alabdarúgást befejező édesapám átváltott erre a sportágra – emlékezett a kezdetekre Úr Csaba. – Feltehetően volt némi affinitásom a fehér sporthoz, hiszen néhány hónappal később szüleim elindítottak egy gyerekversenyen a 70 kilométernyire lévő Nyíregyházán. Többen is érdemesnek tartották, hogy kerüljek a Nyírség fővárosába, így tízévesen már kollégista voltam. Az új életforma megszokása nem ment könnyen, csak kéthetente utazhattam haza. Ezek a kemény évek hamar megtanítottak az önállóságra. Az általános iskolai négy év, majd a középiskolai időszak sok mindenre megtanított. Így arra is, hogy nagyon értékeljem azt, amit a sport révén megkapok.

– Ön a méltán híres nyíregyházi Vasvári Pál Gimnáziumban érettségizett.

– Ez tényleg nem tizenkettő egy tucat intézmény volt. Számos kiválóság került ki onnan, így például Szabó Tünde olimpiai ezüstérmes úszó, a jelenlegi sportért felelős államtitkár is, akivel egy padban is ültem. Középiskolás éveimben a legjobb korosztályos helyezésem a 4. volt az országos ranglistán. Természetesen voltak olyan nevelőedzőim, akiknek a konkrét támogatása nélkül ez nem mehetett volna. Nyáron például többen is családjukba fogadtak, mivel ezekben a hónapokban nem volt kollégiumi elhelyezésre lehetőségem. Káplán István, Koczka János és Erőss Béla feltétlenül említést és köszönetet érdemelnek.

– Hogyan lett tulajdonképpen edző?

– Az érettségi után egy évig csak a teniszre koncentráltam. Ekkor az aktuális Vidék-bajnokságot itt, Sopronban megnyertem, s a mindmáig szakosztályelnök, Márta György felvetette: mi lenne, ha Sopronba költöznék, s ott profi játékos lennék? Elfogadtam az invitálást: a feladatom az volt, hogy a napi két edzés mellett a versenyeken a GYSEV színeit képviseljem. Krocskó János és fia, Gyuri lettek az edzőim. Három évig tartott ez a profi játékosi időszakom.

– Mennyire voltak sikeresek ezek az évek?

– Nyertem hat egyéni Vidék-bajnokságot, s mellette még többször lettem első a páros számokban, így a feleségemmel, Vránich Orsolyával is nyerni tudtunk vegyespárosban magyar bajnokságot. A legutolsó profi szezonomban, 1996-ban pedig bronzérmes lettem az országos felnőtt egyéni Ob-n, miután az elődöntőben a döntő játszmában 7-5-re kikaptam Noszály Sándortól. Ebben az évben egyébként ötödik voltam az országos ranglistán.

– És ekkor kezdődött egy új fejezet az életében.

– Miután Krocskóék elszerződtek Ausztriába, a korábbi korosztályos időszakomban volt válogatott edzőm, Papp Sándor került ide vezetőedzőnek. Én közben már végeztem aTF-en levelezőn a szakedzőit, ő pedig rákérdezett, lenne-e kedvem mellette edzősködni? Mivel nekem nem voltak olyan anyagi lehetőségeim, hogy versenyzőként bekapcsolódhassak a nemzetközi vérkeringésbe, így jónak tűnt ez az új irány.  A szüleimmel is átbeszélgettük ezt a váratlan helyzetet és arra jutottunk, hogy a versenyzőként behatárolt lehetőségeimmel szemben egy jó edző mellett beletanulni az edzőségbe olyan alkalom, amit meg kell ragadnom. Mára már egyértelműen jónak minősíthető az akkori döntés, hiszen huszonnegyedik éve vagyok immár ugyancsak rutinos edző, aki a 47 évemmel még messze nem számítok idősnek!

– Hogyan ment szinte az egyik pillanatról a másikra átállni a háló túlsó oldalára?

– Először rendkívül furcsán éreztem magamat, de szerencsére még öt évig játszottam párhuzamosan itt és Ausztriában  a csapatbajnokságban. Bár voltunk a felső ágon másodikok is, de az egyébként sem olcsó, „importált” játékosok hamar eltünedeztek. Ezért az akkori elnökkel, Berényi Jánossal és Márta György szakosztályelnökkel abban maradtunk, hogy sokkal jobban járunk, ha a forrásainkat az utánpótlás nevelésére koncentráljuk. Ebben a GYSEV, mint bázisszerv és fő támogatónk, mindenképpen mellettünk állt. 1997 januárja óta vagyok főállású edző, Papp Sándor 2002-ben, Budapestre történt távozását követően pedig engem léptettek elő vezetőedzővé.

– Erről az 1997-2002 közötti öt évről mit szűrne le tanulságul?

– A szakmát azt mindenképpen itt tanultam meg. Az elméleti felkészültséget biztosító szakedzői képesítés nagyon fontos volt, de azért a gyakorlat tette teljessé az eredményt. Öt évig egy olyan mester mellett dolgozhattam, aki válogatott szintet képviselt, én pedig ittam minden szavát. Elleshettem tőle a szakma minden csínját-bínját, ehhez hozzátehettem a saját elképzeléseimet. Ideális partneri alaphangulatban dolgozhattam, ami nagyon nagy lökést jelentett számomra előre. Sándor soha nem mondta, hogy ez így, vagy úgy legyen, hanem mindent átbeszélgettünk azzal, hogy a végén csak neki kellett kimondania az utolsó szót. Ugyanezt a stílust igyekszem én is megvalósítani azokkal, akikkel vezetőedzőként dolgozom együtt.

– Mennyiben változott a munkája, amióta mindenért Ön felel?

– Mindent nekem kellett megszervezni, viszont a rengeteg plusz mellett a saját ötleteim megvalósítására is nagyobb lehetőség nyílt. Egyik kollégám, Szemerits Gábor a tenisziskoláért felel. Ebben a kezdő korosztályban ötven-ötvenöt gyereket tudunk foglalkoztatni úgy, hogy minden évben megrostáljuk őket a tehetségük és a szorgalmuk alapján. Három éve sikerült bővítenünk a működési területünket. Kelemen Benjamin a kondicionális edzőnk, aki nagyon hasznos, sokrétű munkával támogatja az eredményességünket. Harmadik munkatársam, korábbi magyar bajnok játékosom, Kovács Imre a németországi „kanyarjából” visszatérve, már évek óta itt van a klubban. Ő is tevékenyen bekapcsolódott a közös munkába. Megemlíteném Úr Viktort is, aki a keresztfiam, szintén korábbi eredményes játékosa a klubnak, és aki hasonlóan célratörően, akarattal, nagyon agilisan, fiatalos lendülettel segíti a munkámat. Két évig nagyon eredményesen dolgoztunk együtt Babos Tímea édesapjával, Babos Csabával is, akivel hosszú évek óta tart a baráti és szakmai kapcsolatunk, akitől szintén nagyon sokat tanultam,de ő a közelmúltban sajnos más utat választott. Még keresünk egy edzőt, mert ennyi gyerekhez szükség van plusz egy főre. Mivel eleve kevés azon szakemberek száma, akik a szakma mellett emberileg is jó szívvel foglalkoznak a tanítványokkal, ráadásul igen nehéz bárkit is „lecövekeltetni” Sopronban. Így kevés az esélyünk az érdemi megoldásra, de nem adjuk fel! Az említett tenisziskolások mellett van a 8-19 közötti évjáratokban egy 30-35 fős versenyzői gárda, akiknek a „mozgatását” nekem kell megoldanom. Van hat salakos pályánk, mellettük két keményborítású játéktér is adott, amelyek befedése évek óta folyamatban van, remélhetőleg jövőre már készen lesz.

– Huszonnégy éve edző, ez idő alatt rengeteget tanulhatott. Kiket említene meg feltétlenül, akiknek köszönettel tartozik?

-Nagyon sok jó szakemberrel dolgozhattam együtt, a már említetteken kívül Szinvai Kálmán is ezek közé tartozik.. Ide kell sorolnom Enyedi Jánost is, aki nagy sajnálatomra csak három évet dolgozott itt Sopronban, de ez a rövid idő is igen termékenynek bizonyult. Az általánosság szintjén is elmondhatom, hogy mindenkitől tanultam valamit, amivel gazdagabb lettem.

– Hogyan ítéli meg jelen időben a magyar teniszsport helyzetét?

– Nem könnyű a válasz. Az új szövetségi vezetés körkérdést intézett az aktív edzőkhöz. Amit nagyon fontosnak tartanék: a 18 éves korukig elsősorban teniszező, majd az egyetem elvégzése után is csak 23-24 éves fiatalokat nagyon jó lenne beintegrálni a szakosztályok életébe. Nagy bánatomra többségük a könnyebb végét fogja meg. Elkezd órákat adni, ahol nincs semmi felelősség, a fizetség pedig alapvetően jó. Nincsenek rákényszerülve, hogy ezt a kemény taposómalmot jelentő munkát elvállalják, amihez bizony kell egyfajta elhivatottság és egy missziós küldetés, hogy ezt valaki a siker reményében végezhesse. Nekem is könnyebb lenne valahol az osztrák határ túloldalán leszerződni, s nem itt csinálni a munka dandárját. Ám én ezt mindig is úgy gondoltam, hogy a sporttól, a soproni klubtól sokat kaptam, s ha ez az út adódott számomra, akkor nekem is illik abból a sok jóból valamit visszaadni-továbbadni. Amin én dolgozom, ez valahol egy hivatás, valahol egy küldetés. Nekem az a fizetségem, hogy elmondhatom: az elmúlt huszonkét év során a tanítványaim 52 magyar bajnoki címet szereztek. Mellette átvehettek 50 ezüstérmet és 66 bronzérmet az eredményhirdetések alkalmával. A Vidék-bajnokságokon 96 arany-, 88 ezüst és 11 bronzérem lett az SVSE korosztályos teniszezőinek a jutalma.

– A tengernyi korosztályos bajnok a felnőttek között már nem tud úgy aratni. Miért?

– Az érettségizettek többsége magyar vagy külföldi – elsősorban amerikai – egyetemeken tanul tovább ösztöndíjasként. Amire onnan végzettként kikerülnek, a lehetetlennel határos olyan anyagi erők megmozdítása, hogy a nemzetközi versenyzésbe be tudjon bárki is kapcsolódni. Más lesz a prioritás. De ha csak azt veszem alapul, hogy 8-tól 18-20 éves koráig itt vannak és a sport révén megtanulják a rendszert, az elkötelezettséget és az alázatot, már akkor is nagyon sokat kaptak. Ezeket továbbviszik a felnőtt életükbe és biztosan más ember is válik belőlük, mint a nem sportolókból.A sok fiatal edző – meg azok, akik bele se vágnak – ha még többet törődne az önképzésével, hogy még megalapozottabb munkát tudjon végezni, úgy biztos vagyok benne, hogy még több fiatal tehetség kerülne a felszínre. Sajnos, igazán kevés azon klubok száma, ahol az edzők elsődleges feladatuknak tartjáka fiatalok nevelését.

– A szakmai ismeretségében vannak-e olyanok, akiket bátran felvállal, mint példaképet?

– Papp Sándort mindenképpen meg kell említenem és nem csak azért, mert mellette tettem meg az első lépéseket az edzői pályán. Nála valóban fontos szempont a nevelés. Ő rengeteg külföldi szakirodalmat fordított le, ő mindenképpen egy alkotó edző. Már említettem Babos Csabát is, őt is mindenképp ide sorolnám .Számos fiatal kollégát látok, akik jól és eredményesen dolgoznak. Életem végéig hálás leszek annak a három, már említett nevelőnek, akik engem kilencéves koromban odavettek, istápoltak, felneveltek. Nekünk – akik elkötelezettek vagyunk a fiatalok irányában – sokkal nagyobb a felelősségünk, mint az idősebbekkel szemben, hiszen ezekben az években a nyári hónapokban többet vannak velünk, mint a családjukkal. Túl a szakmai munka hatékonyságán, az emberi példamutatás még ennél is sokkal fontosabb! Ami pedig az önképzés jelentőségét illeti, ezen az úton állandóan nyitottnak és befogadónak kell lenni. Mindenkitől el lehet lesni valamit. Extra nagy élmény volt például, hogy három Grand Slam tornán is ott lehettem: Babos Tímeával a Roland Garroson, Kuti-Kis Ritával pedig az ausztrál- és az amerikai Openen. A begyűjtött tapasztalatok nagyon nagy lökést adtak a mindennapi munkámnak is. Ezek az alkalmak nem mindenki számára elérhetőek, de itthon is igen gyakoriak a jónevű külföldi előadók, akiktől ugyancsak sokat lehet tanulni! Az utóbbi években egyre több, valóban minőségi továbbképzési lehetőséget teremtett a hazai szövetség. Ha rajtam állna, mindenkit, aki fiatalokkal foglalkozik, egyenesen köteleznék ezeken a fórumokon való részvételre.

– Itt, a „világ végén” messze nincs olyan átmenő forgalma, mint például Budapesten…

– Szögezzük le, Sopronban nyugodtan lehet dolgozni – ráadásul feleségem és két gyermekem is biztosítják a jó családi hátteret – viszont mi valóban nem kapunk kész játékosokat. Nekünk a nyolcéves gyerekeknek kell a kezébe adnunk az ütőt abban a reményben, hogy 3-4-5 év múlva már versenyeztetni tudjuk őket. Idén megint jó visszaigazolást kaptunk, hiszen a Szentesen megrendezett utánpótlás Vidék-bajnokságon a megszerzett tizennyolc érmünkkel ismét a legeredményesebb vidéki szakosztály lettünk az országban.

– Bár a soproni utánpótlásnevelést oda-vissza kibeszélgettük, azért nem ússza meg a kérdést. Érdekelne, miként látja a hazai élmezőny helyzetét, illetve a világ élvonalát?

– A koronavírus berobbanása rengeteget rontott a sportág lehetőségein. Nálunk például két hónapra hermetikusan be voltak zárva a pályák.Az év három fő versenyét 42 napon belül kellett lebonyolítani – ez sem ment könnyen. A fiatal korosztályok eredményeit nézve megállapíthatom, hogy a magyar tenisz felfelé lépked. Az elmúlt 6-8 évet véve alapul, az utóbbi a legeredményesebb. Babos Tímea párosbeli ismételt,immár harmadik világbajnoki címe, Grand Slam győzelme, a férfiak Davis Kupa sikerei, a nőknél a FED kupabeli szereplés, juniorjaink eredményei egyaránt még további örömöket ígér a sportág népes szurkolótáborának.

– És a nemzetközi mezőnyben mit látunk?

– Óriási dolgokat! Rendkívül felgyorsult a játék, így a szellemi-idegi koncentrációnak is egyre nő a szerepe. Meggyőződésem, hogy ma már akár 50-60 olyan játékos is van a világon, akik jobban ütik a tenyerest és a fonákot, mint Federer. És éppen azért, mert Federernek rendkívüli a döntéskészsége, legtöbbször mégis megtalálja a legjobb megoldást, amivel még mindig a nemzetközi élvonalban tud maradni. Ő maga az elegancia, nagy példaképe a sportágnak.

Jocha Károly

 

 

–